Halálbűvölők. Chloe Benjamin: The Immortalists

A fiatal amerikai írónő, Chloe Benjamin, második regénye The Immortalists címen idén január 9-én lát napvilágot. A filmjogokat már megjelenése előtt megvásárolták, és a Penguin Random House/Putnam kiadó jóvoltából szintén megjelenése előtt vehettük kézbe mi is az ambiciózus regényt, amely négy testvér életútját követi nyomon New Yorkban a 60-as évek végétől kezdődően. A „testvérregény” remek kontextust biztosít a halálról, életről, identitásról, hitről, vallásról szóló diszkrét meditációra. Zsenge gyermekkorában a négy kíváncsi testvér – két fiú és két lány – egy jövendőmondót látogat meg, akitől mindegyikük megtudja a halála pontos napját. A gondosan felépített szerkezetű regény megrajzolja életüket és azt, ahogyan választásaikat ez az ismeret meghatározza (vagy sem). A narráció a négy testvér négy történetét egymás után mutatja be úgy, hogy mindegyik történetet az előző történet végéből bontja ki, a testvérek élethosszának növekvő sorrendjében. Ez a hatásos narratív crescendo remekül ötvözi a klasszikus regényekre jellemző linearitást a kortárs írók között dívó több nézőpontú meséléssel.

A cselekményt a szerző történelmi és tudományos tények köré építi, a témák lenyűgöző skáláját használva fel anélkül, hogy fitogtató túlzásokba esne. A négy egybefűződő történet mindegyike, alapos kutatómunkával, egy-egy főtémát mélyít el és jár be: balett, bűvészkedés, katonai orvoslás, természettudomány/állatkísérletek (az utóbbi témára épít a Majd kibújunk a bőrünkből című regény is, azonban Chloe Benjamin itt jóval elegánsabban fejti ki, mint Karen Joy Fowler a maga propagandisztikus művében).

Amint az egyéni történetek kibontakoznak, megtudjuk, hogyan is zajlott a gyerekek négyszemközti találkozása a jövendőmondóval. Azon kívül, hogy ezt az információt használja fel kiindulópontként a történetek mesélésében, a szerző nem tulajdonít különösebb jelentőséget a (pszeudo)misztikus dimenziónak. Megismerhetjük közelebbről a fiatalokat, személyiségüket, furcsaságaikat, amelyekről testvéreik talán nem is tudnak, kisebb-nagyobb titkaikat, és azt, amit a halálfélelem mindegyikükben munkál. Egymás életéről is el-elgondolkodnak, azonban nehéz eldönteni, hogy tanulnak-e abból, amit egymás jó vagy rossz döntéseinek tekintenek.

Chloe Benjamin stílusa megkapó. Mondatai gördülékenyek, hangszíne szituációhoz illően változik. Rendkívül élénk és színes, amikor a gyermekkori jeleneteket rajzolja meg, melyekben mind a négy testvér jelen van; féktelen, szilaj a Simon gondatlanságát és oktalanságát leíró történetben; keserédes a Klara bűvészmutatványainak csillogását megfestő szakaszokban; békésen örömteli a Daniel szerelmes pillanatait bemutató passzusokban; higgadtan objektív a Varya tudományos megfigyeléseit közlő részekben, és szinte sztereotipikusan humoros a zsidó matriárkát szerepeltető jelenetekben.

Az idő és az időbeliség fontos elemei a történet alakításának. A merengő tónus azt sugallja az olvasónak, hogy még több következik, az eseményeket későbbi események, ha nem is tanulságok, prizmáján keresztül látjuk. Ezt a hatást az írónő úgy éri el, hogy az igeidőket az iskolában tanultak megnyugtató pontosságával használja: a jelen eseményeit jelen időben, a múlt eseményeit múlt időben, míg a mindentudó narrátor számára ismert eljövendőket jövő időben írja meg.

Hozzáértéssel ötvözve a mágikus realizmus, feminizmus és ítélkezés nélküli etika elemeit, a regény az élettel kapcsolatos kérdések továbbgondolására készteti az olvasót. Vajon a családunk által meghatározott útról való lázadó letérés azért, hogy „önmagunk lehessünk”, bátor döntés vagy éppen az ellenkezője: gyávaság, hiszen ezáltal senkinek sem tartozunk felelősséggel? Milyen mértékben tekinthető bátornak az újonnan választott életünk, ha figyelembe vesszük, hogy ezáltal kiiktatjuk a harcok és terhek egyik (ha nem a) legnagyobb forrását, a családtagjainkat? A saját halálunk és szeretteink halála napjának ismerete vajon megváltoztatja-e az élethez és hozzájuk való hozzáállásunkat? Vagy – és számomra ez volt a legfontosabb – nem ez az állítólagos tudás az, ami valójában a mozgatórugója azoknak a döntéseknek, amelyek végül ehhez a halálhoz vezetnek?

Kifogásként hozhatom fel a Simon afférjainak leírására jellemző, azonban a szépirodalomhoz nem illő részleteket, melyeket remélhetőleg kivágnak majd a végleges verzióból. Az érzelmi potenciállal rendelkező fordulatok és jelenetek közül egyeseket talán túl könnyedén kezelt az írónő; két testvér történetében kissé elhamarkodottnak tűnt a konklúzió, a harmadikéban pedig nem elég meggyőzőnek a szükségszerűség, amelyre alapozta a gyermekkori jövendölés megvalósulását, azonban ezek a tökéletlenségek kevéssé csorbítják az olvasói élményt.

A The Immortalists nem fogalmaz meg a bestsellerekre vagy a zsánerirodalomra jellemző válaszokat a benne felvetett filozofikus kérdésekre, mint ahogyan témái gazdagságában sem érezhető semmilyen hivalkodás. És ebben rejlik a legnagyobb értéke és erőssége. A mértékletesség diszkrét dicsérete lenne? A carpe diem és az önként vállalt korlátok összehangolása? Az olvasó döntse el saját maga. Ám addig is, amíg eljut valamilyen következtetésre, élvezetes és esztétikailag is kielégítő olvasmányban lesz része.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

w

Connecting to %s